-->

2015. március 1., vasárnap

13 - Christmas is coming

Zene*
A repülő elrugaszkodott a talajtól és már a magasban is voltunk. Az övemet kikapcsoltam és a bátyámnak dőltem, aki valakivel vadul írogatott. Nem akartam beleolvasni, tudtam, ha eljön, az ideje elmondja. Addig pedig hagyom, hadd titkolja. Álmoksásan megdörzsöltem az arcomat, már szemem le is zárult. Aludtam, mint a bunda. Csak arra az érzésre ébredtem fel, hogy leszálltunk. Eljött a búcsú pillanata, amikor mindenki megy a saját útjára.
- Hiányozni fogtok, majd beszélünk - öleltem magamhoz mindegyiküket.
- Szilveszterkor találkozunk - nyugtatott Connor, de olyan mintha egy örökké valóságot kellene rá várni. Még egyszer elköszöntünk egymástól, majd beültünk a taxiba, ami egyenesen a családi házhoz szállított minket. Ahogy beléptünk isteni illatok csapták meg orromat. Anyu egy szűkített fekete farmerban és fehér felsőben, derekára egy kis kötény volt kötve. Apu jelent meg mellette melegítőben és egy laza  felsőben. Mindketten mosolyogtak ránk és szorosan átöleltek.
- Verseny? - nézett fel rám a bátyám.
- Nem, mert te könnyebben viszed fel a cuccokat. Nem lenne fair - mondtam és apu segítségével felvittem a cuccaimat a régi szobámba. Minden ugyanúgy volt, még se volt semmi se poros. A falak sötétkékre voltak festve és a plafonon még mindig ott voltak a csillagok. Emlékszem James nyakában ültem és úgy festettem fel. Többször is rá kellett szólnom, hogy ne izegjen-mozogjon. Az íróasztalomon lévő papírok, mind az irattartóba voltak rendezve, ahogy hagytam. Kinyitottam a szekrényt és a ruháim szépen összehajtva. Kiemeltem pár darabot és magam elé emeltem. Kicsi volt, és mostanra biztosan egyet se vennék fel belőle, de három éve bárkit megöltem volna ilyen ruháik. Átöltöztem kényelmes otthoni ruhába és segítettem anyunak főzni. Zöldséget pucoltam, daraboltam. A csirke töltelékét készítettem el. A süti tésztát is kikevertem. Öröm volt anyuval együtt lenni, ahogy csak régen most is találtunk témát, amiről tudunk beszélni.
- Mi van a fiúkkal? - kérdezte mosolyogva. Tudtam, hogy nem úgy érti, mi van Brad-ékkel.
- Háát... fogalmam sincs. Van egy srác, aki egyszer így viselkedik velem, míg a másik percben eltaszít. Mondjuk, nem tudom, hogy képes lennék neki esélyt adni, szóval nem tudom, hányadán állok a pasik terén - magyaráztam. Tristan aranyos, mosolygós arca jutott az eszembe, aztán pedig hűvös hanghordozása. Megráztam a fejemet, hogy elűzzem fejembe, de tudtam lehetetlen. Ott él, saját háza van.
- Egy esély mindenkinek jár. Szerintem beszélned kéne vele, elmondani mit érzel és várnod ő mit lép erre.
- Sose tudtam ölbe tet kézzel ülni és várni.
- Pedig most kénytelen leszel. Elmosogatnál? - váltott témát.
- Persze - sóhajtottam és neki álltam elmosni az edényeket. Anyu itt hagyott a sütivel - amit ezek szerint nekem kell kivennem- és a gondolataimmal. Sose lehet tőlük nyugtom. Újra és újra Trsit jut eszembe, ahogy átölelt a kislányok előtt és puszit nyomott a sapkámra. Ahogy viselkedett a gyerekekkel, ahogy verekedtünk, mint két kisgyerek és nevettünk. Annyiszor megbántottuk egymást, szavakkal vagy a nélkül. Neki nem kellette szavak ott volt hűvös viselkedése, míg én csak úgy fröcsögtem a bántó szavakat. Mégis aggódtunk egymásért, kerestük egymást, reméltük nem lesz a másiknak baja. Anyu hangja csendült fel a fejembe. Egy esély mindenkinek jár. Talán nekünk is. A sütő csipogása szakított félbe. Kivettem a tepsit, előkerestem egy éles kés.
- Figyelj Sky, mikor csomagoljuk.. - itt megakadt - Oh, kés van nálad, majd visszajövök máskor - nevetett és kiindult.
- Ne hülyéskedj, mondjad - mondtam és a sütit kezdtem felvágni. Kitettem őket egy fehér tálcára. Bátyám már nyúlt is érte, de rá csaptam a kezére. - Szóval? - ültem le vele szemben.
- Anyuék ajándékát mikor csomagoljuk be?
- Mindjárt, csak összepakolok - így is tettem. Ahogy hátat fordítottam láttam, hogy James elvesz egy sütit és kisunnyog a helyiségből. Felmentem a szobámba, ahol a fényes, karácsonyfa mintás csomagoló papír volt. James észrevétlenül áthozta az ajándékokat. Anyunak egy új ruhát választottam, ami tudtam tökéletesen fog állni rajta. Apunak valami orsót választott James a horgászathoz.
- Te írsz - adta át a papírt a bátyám. Leírtam, hogy sok szeretettel, meg ilyenek és beraktam az egy hétre szóló gyógyfürdő belépőt. Jár hozzá egy szoba és teljes étkezések. Én találtam ki, James meg elintézte. Bátyám telefonja csörgött én pedig nyúltam érte, hogy odaadjam, de Ő odavetődött és kikapta a kezemből. Átfutotta az üzenetet, arca megfeszült, álla megkeményedett.
- Minden oké? - kérdeztem aggódva.
- Hm? Ja, persze. Be tudod fejezni? Nekem most el kell mennem - válaszomat meg se várta, ott hagyott. Így legalább az ő meglepetését is be tudtam csomagolni. Egy Beatles-ös gitárpántot választotta, amikor megláttam a boltba. Tudtam, nekem ez kell!

A bátyám majd vagy egy órára eltűnt a fura sms miatt. Remélem nem került semmi bajba.
- Sky, gyere, feldíszítjük a fát - kiabált fel apa. Kikapcsoltam a laptop-om és leszaladtam hozzájuk.
- Nem várjuk meg James-t? - ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta. Ledobta a kabátját, cipőjét pedig lerúgta. Valami borítékot nagyon dugdosott, de nem vettem róla tudomást.
- Most már itt van. Gyere - előkerestük a díszeket. Egyesével felaggattuk, bár mi anyuval kétszer annyi munkát vállaltunk. Apu és James sose a megfelelő helyre tette. Ezen mindig jót derültünk. Együtt voltunk, nevettünk és éreztem szeretnek. Egy családként viselkedtünk, mert végre azok is voltunk! Ahogy befejeztünk neki álltunk vacsorázni, meséltünk a turnéról, hogy mennyire jó volt. Mennyi emberrel találkoztunk. Ők is beszéltek a munkájukról, hogy mik történtek, míg mi körbeutaztuk Amerikát.


Az ágyamban feküdtem, már kezdtem aludni. De az emlék áradat úgy rohant meg. Adam vigyorgó arca jutott eszembe, amikor díszítettük a fát, vagy amikor láb alatt volt a konyhában. Különböző hozzávalókat dobáltunk egymáshoz, így nem volt miből főznöm. Boltok bezártak, így rendelnünk kellett, azt is épp, hogy csak sikerült. Egy pohár borral és forró pizzával ültünk le a kanapéra a kandallóval szembe. Szorosan átölelt és csak néztük, ahogy ropog a tűz. Boldog voltam, de az a boldogság nem hasonlító arra, amit most érzek. Akkor nem éreztem magam teljesen, most már tudom mi hiányzott. A családom, aki mindent jelentett, akkor és most is nekem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése