-->

2015. február 21., szombat

11. - I'm so confused

Zene*
- Örülök, hogy te találtál meg - suttogta, ajkaimra pillantott. Automatikusan megnyaltam és alsó ajkamba haraptam közelsége, így hatott rám. Lábam megremegett, nem tudtam eldönteni, hogy a hidegtől vagy tőle. - Hisz te reszketsz! - nézett rám. Hangjából csak úgy sütött az aggodalom, ami mosolygásra késztetett. Hisz aggódik értem, végre egy érzelem. Az ajtó felé tuszkolt és egyenesen a liftbe. Alig telt el pár percbe, míg felértünk  az emeltünkre. A közös lakosztályunkban terelt, bejött velem a fürdőszobába és megnyitotta nekem a zuhanyt. A csövek pedig felvisítottak. Ez egyszerre túl sok volt, túl sok kedvesség és aggódás.
- Miért csak most? - kérdeztem halkan. Féltem a válaszától, nem tudtam mit tartogat még számomra.
- Mi? - látszott, hogy nem érti.
- Ezt a kedvességet és aggódást -  magyaráztam meg.
- Mindig is aggódtam érted - erre nevetés tőrt fel belőlem. A hasam görcsbe rándult és az oldalam is kezdett sajogni. Magamba fojtottam a következő nevetési hullámot. Szemlátomást nem értette, ezt a hirtelen hangulatváltozásomat.
- Semmi érzelmet nem mutattál. Semmi, mint ha egy kő lennél - nem tudott válaszolni. Zavartan kezdett mosolyogni és többször is a hajába túrt. Szólásra nyitotta a száját, majd becsukta. Elkezdte a mondatott, de dadogása miatt abbahagyta. Feszültem figyeltem a válaszát, érdekelt mi az ami ennyire zavarba hozta. Nem válaszolt, csak kiment a fürdőből. Magamra hagyott a párás, forró helyiségben. Szavam is elállt, ahogy újra lejátszottam az előbb történteket. Próbáltam össze rakni, hogy vajon mit mondhattam, ami miatt ennyire megváltozott. Semmi se jutott eszembe, ruháimat ledobáltam. Beálltam a most már kellemesen eső víz alá. Testemet átjárta és jól eséssel töltött el a meleg víz, ahogy lefolyt rajtam. Almás illatú samponomat elővettem és alaposan átdörzsöltem vele hajamat. Még mindig nagyon fájt a Lisa utáni esett után. Nem érdekelt a lényeg, hogy tiszta legyen. Hajszárítót kapcsoltam és megszárítottam hajamat. Egy szál törölközőben léptem ki, azt hittem senki se lesz ott. Általában a nappaliban gyűlünk össze, nem valakinek a szobájában, ezért döbbentem le teljesen, amikor mindenki szembe fordult velem. Szorosabban szorítottam magamhoz a törülközött, éreztem, ahogy vér szökött az arcomba. Meg akartam szólalni, de nem tudtam, minden hang a torkomban akadt. El akartam menekülni, de a lábaim meg se mozdultak. Egyetlen tekintett tartott fogva, az Ő gyönyörű tekintette. Megint megremegett a lábam, most nem tudtam a hidegre fogni. Mély levegőt vettem és a kanapé mögött hallattam el, amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem és leültem velük szemben lévő fotelra. Kényelmesen felraktam a lábamat, arcomat kezemmel támasztottam, miközben lábaimmal a takarót rugdostam. A fotel mellől elvettem a másfél literes ásványvizet és nagyot kortyoltam. Szerintem az egész házat telepakoltam ilyenekkel, mindig lennie kellett mellettem egy ilyen üvegnek, vagy a közelemben. Mindent félével ügyködtem, csak ne kelljen rájuk nézni. A pléd rojtjaival játszadoztam, körmömet szemléltem. Ráférne egy alapos manikűr. Fogalmam se volt miért voltam annyira zavarban, de feszélyezett a környezet. Ők nem vették észre, ugyanolyan lazán ültek és nyomkodták a telefont. Vicces képeket vágtak és lefényképezték magukat. Mosolyogva megráztam a fejem és elmerültem a gondolataimban. Nem tudtam Lisa bánatos arca elől menekülni, ahogy kiadtam magamból mindent. Újra megláttam, ahogy sírástól felpuffant szemmel nézz rám, szinte hallottam, ahogy összetörik a szíve, abban a hitbe, mint miattam. Vajon Megan is, így érzett, amikor meglátott? Valószínűleg nem, csak egy kis hisztis, kislányt látott bennem, akit mintha most fosztottak meg a kedvenc mackójától.
- De én nem vagyok kislány! - mondtam magamnak.
- Bizony nem vagy az - értett egyet James. Ezek szerint hangosan kimondtam. Reméltem nem kezd el faggatózni, hogy honnét jött ez a gondolat. Nem szívesen beszélnék erről az egészről. Azt hittem már lezártam az Adam korszakot, de akárhányszor történik valami. Ezzel az időszakkal vonok párhuzamot. Vajon sikerül valaha is lezárnom teljesen?


Éreztem, ahogy egy kar nyúl térdeim alá a másikkal pedig kezeimet nyaka köré fonja, majd hátam közepén fogott meg. Óvatos léptekkel visz valahova, nem akart felébreszteni, de késő volt. Az én szemeim kipattantak, megijedtem, hogy valaki el akar rabolni. Többször is volt ilyen rémálmon, nem akartam valóra váltani. De amikor megláttam arcát, még sötétben is ki tudtam venni markáns arcvonásait. Szemem hozzá szokott a sötéthez és mindent jobban láttam. Kicsit szorítottam a szorításomon. Nem akartam elengedni, ő csak azt hitte álmomban teszem. Éreztem, ahogy szaggatottan veszi a levegőt. Ezt a közelségem teszi vele, vagy ezt az egész csak egy álom? Már szinte vártam, hogy mikor ordít valaki a fülembe, hogy ébredjek fel. De senki se tette, Tristan pedig vészesen közeledett az ágyhoz, hogy lefektessen. Érzetem a puha ágyat, majd ahogy kezét kihúzza alólam. Én viszont nem voltam hajlandó elengedni a nyakát. Nem tudom, miért ragaszkodom ennyire ahhoz az érzéshez, hogy közel legyen hozzám. Egyszerűen jól esett a közelsége, végre mutatott érzelmeket felém. Fogalmam se volt, miért érzem ezt. Nem olyan, amit Adam iránt éreztem.  Teljesen más, talán jobb. Mert most tényleg biztonságban vagyok, s érzem is nem csak bebeszélem magamnak, hogy érzem. Tényleg melegség tölt el, ha a közelemben van, s egy mosolyával fel tudja dobni a napomat. Mégse tudom, azt mondani, hogy szerelmes vagyok belé, csak érzek valamit, amit nem tudok definiálni. De az érzelmeim hosszú listáján egy hatalmas betűkkel van írva, össze vagyok zavarodva.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése