-->

2015. január 29., csütörtök

9.- Game

Zene*
A repülőtéren csomó ember várt ránk, vagyis én inkább rájuk. Én a háttérben megbújtam, amíg a fiúk fényképezgettek és autogramokat osztogattak. Egyszer csak valaki meghúzta a pólómat. Egy olyan 10 éves kislány volt, aki félénken mosolygott fel rám. Egy fekete rövidnadrág volt rajta és egy fehér póló, amin a My Way Dance Grup lógója díszelgett. Lehajoltam hozzá és rámosolyogtam.
- Hát itt vagy Emily. Ne haragudj, hogy zavart.
- Szeretnél a fiúkkal képet csinálni? - kérdeztem a kislánytól. Ő bólintott egyez, zavarában nem mert megszólalni és a földet pásztázta. Mosolyogva nyújtottam a kezem a lánynak, mire ő anyukájára nézett engedélyt kért. Az anyuka tudta, hogy nem fogom bántani a lányát, így egy aprót biccentet, ezzel beleegyezését jelezve. A lány arcára hatalmas vigyor ült ki, s nagy hévvel fűzte össze ujjainkat. Láttam, hogy a srácok már indulni készültek, de az én és a kislány - később megtudtam Mira névre hallgató lány kedvéért megálltak, s még egy utolsó képet és autogrammot készítettek.
A repteret elhagyva beültünk az autóba, ahol olyan közel volt mindenki, hogy az már zavaró volt. Vagyis csak engem zavar, a srácok nagyon jól elvoltak. Lökdöstél egymást, húzogatták egymást haját, nevetgéltek és hülye képeket készítettek Életképek" címmel. A fele elmosodott lett, mertha engem akartak lefényképezni kilöktem az illető kezéből, a fiúk szerint pedig annyira művésziek lettek ezek a fényképek, hogy lökdösni kezdték egymást, miközben a másik megnyomta a gombot a telefonján. Érettek minden bizonnyal.
 - Gyere-húzott ki a kocsiból göndörke. A cuccainkat már fent vártak minket. - Most mi kerültünk egy lakosztályba, minél messzebb Lisa-tól - magyarázta még mindig Brad.
- Amíg nem dobálod szét a cuccaidat, addig nincs gond - nevettem fel és bezuhantam az ágyba. Lerúgtam magamról a tornacipőmet, és a dzsekit is próbáltam leküzdeni magamról, sikeresen. Kényelmesen elhelyezkedtem, amikor két kéz karolta áta bokámat és kihúzott az ágyból.  - James, halott vagy! - pattantam fel és megdobtam egy párával.
- Gyere, rádiós műsorba megyünk és biztosan tudom, hogy élvezni fogod - biztatott. Felvettem egy magassarkú cipőt és a ballonkabátom. Beültünk ugyanabba a fullasztókocsiba, amiben szerintem csak én utáltam utazni. - Annyira béna vagy - nevetett fel James Brad-en.
- Miért, mi történt? - kapkodtam a fejemet.
- Lenyomtam szkanderban.
- Jól van, nem voltam erőben - duzzogott. - De Sky-t kisujjal lenyomom.
- Héé, ez fájt - az ablak felé fordultam, és úgy tettem, mintha vérig sértettek volna. - Majd meglátjuk - szálltam ki a kocsiból.

A szokásos kérdéseket tették fel, áskáltak a magánéletükben. Ha én lennék híres, biztos nagyon zavarna és rávágnám semmi köze hozzá. Majd Rick megkérte őket, hogy énekeljenek egy dalt. Felcsendült a számomra annyira ismerős dallam, amit  kívülről fújók. Az Artic Monkeys- tól a Why'd you only call me when you're hight című daluk. Brad-del együtt énekeltem, ami neki is feltűnt az üveg mögül, mosolygott rám és egyenesen a szemembe nézett. Igaza volt James-nek nem bántam meg, hogy eljöttem.

A kocsi út végig azzal telt, hogy Bradley állandóan kérdezgette, hogy haragszom e rá még. Azt hitte, hogy egy dallal megoldhatja? Igen, meg, amúgy se haragudtam rá, csak vicces volt húzni az agyát.
- Igen, még mindig - válaszoltam, nagyot sóhajtva. Kiszálltam a kocsiból, a hideg őszi szél csípte az arcomat és egész testem megborzongott tőle. Lépteimen gyorsítottam és bementem a hotelba. Nem vártam meg a többieket csak azon voltam, hogy ezt a vékony nadrágot levegyem. A szobában minden cuccomat ledobáltam magamról, ott hagytam a földön, azon voltam, hogy jó meleg zoknit keressek, miközben a nadrágot húztam magamra. Magamra húztam James egyik pulcsiját, ami nálam volt. Így ültem a közös nappaliban a laptopommal a kezemben.
- Azért meg ne fázz - közölte gúnyosan Lisa és levetette magát a kanapéra, magával rántva Trist. Azóta el se engedi a kezét, ha egy méternél közelebb merészkedek menni hozzá, ő odalép,Ok, kicsit túl sokat képzel bele, semmi se történt amúgy köztünk. Csak táncoltunk  és együtt ittunk, ezt már tiltja a törvény,hogy barátok se lehetünk? A twitteren láttam, hogy valaki írt nekem üzenetet, annyira megdöbbentem, hogy szinte lefordultam a fotelról. Norina írt, érdeklődött a hogy létemről és mondta, hogy látott a TVben innét tudja hol talál. Mosolyogva válaszoltam neki és én is intéztem felé pár kérdést.
- Na mi van a Rómeód írt? - kérdezte James.
- Ne nevezd már így, van neve. Lucas. Betűzzem? L-U-C-A-S - nevettem. - Amúgy csak egy barátnőm írt - válaszoltam. Nem volt kedvem elmagyarázni, hogy ki ő, és hogy találkoztam fel. Az feltépné a begyógyult sebeket. Eszembe jutna milyen reménytelen, elvesztett voltam. Egy könnycseppet törlök ki a szemből, remélem senki se vette észre. Elrakom az asztalra a gépem és Brad-re nézek. - Hajrá - csaptam össze  kezem és leültem az asztal elé. Felraktam a jobb kezemet és vártam, míg puha, meleg kezét még nem éreztem benne. Szorosan fonodott keze enyémre. Hagyta, hogy kezdjem el én nyomni, úgy csinált, mintha nagyon erőlködni kellene, hogy le ne nyomjam. Persze éreztem, hogy csak megjátssza és arcán bujkáló aprócska mosoly is ezt biztosította. De tudtam, hogy nem győztem, amikor éreztem, hogy a kezem kezd lefele indulni. Én jobban erőlködtem, hogy megtartsam magam, de megadóan sóhajtottam, amikor kezem az asztalhoz ért. Felkiáltott, de egyből hozzám jött és megölelt.
- Fair játékos vagy - nevettem és kezet ráztunk. - De jössz nekem még egy-két Artic Monkeys számmal.
- Hogyne - egyezett bele. Egy harmincas éveiben járó férfi rontott be a helyiségbe. Soha életemben nem láttam, de a fiúk és Lisa csak mosolyogva üdvözölték.
- Jared hadd mutassam be a húgomat - mutatott rám a bátyám. Felálltam és megráztam a kezét.
- Skyler - mondtam ki a nevemet. Elég fura látványt nyújthattam hatalmas pulcsiban és mackónadrágban. Míg a többieken farmer és egy egyszerű póló volt. Mondjuk Tristan-on és Brad-en is volt sapi. Nem is értettem, miért nem vették le, amikor bejöttünk, de ők tudják.
 Ahogy a beszélgetésből kiderült, ő a srácok menedzsere, aki mindent elintézz. Telefonon tartják a kapcsolatot, de ritkán összefutnak egy nagyobb megbeszélésre Jarad londoni irodájában. Nem is értettem, akkor mit keres itt, de pár perc múlva meg is kaptam a választ a kérdésemre.
- Most mennem kell, különben lekésem a találkozott. Sziasztok, még egyszer örülök, hogy megismerhettelek Skyler.
- Szintén - vigyorogtam rá. De már kint volt az ajtón, így nem hiszem, hogy halhatta.

Sziasztok!  Tudom nagyon eltűntem, de ennek az oka az iskola, tudom sablonos kifogás. Meg a fejemhez lehetne vágni, hogy új blogba kezdeni azért volt időm.  Ez igaz, hiszen ahhoz megszállt az ihlet és könnyebb volt az  írni, amit IDE KATTINTVA megtudtok nézni. Viszont mostantól visszatértem és úgy gondolom, vasárnapi rendszerességgel fogom hozni részeket. Ez csak egy plusz rész, ami azt jelenti, hogy most vasárnap is felkerül egy fejezet. Remélem tetszik, s örültök, hogy visszajöttem! :)
xx,
Raine Loire