-->

2014. szeptember 28., vasárnap

8. - Party

Zene*
- Mi a fene történt tegnap este? - mondtam ki hangosan. Bementem a fürdőbe és megmostam az arcomat. A tükörben megpillantottam nyúzott fejem és arcom jobb oldalán egy hatalmas tenyérnyomot. Hajamba túrtam, hogy kicsit megfésüljem, de minden hajszálam felvisított, annyira fájt. Körbe rohantam az egész emeleten minden szobába benyitottam, hogy megtaláljam a többieket, de sehol senki, így visszamentem és leültem az ágy szélére. Vártam, hogy Tristan felkeljen. Hátha ő tud normális válaszokat adni a tegnap estével kapcsolatban. Mozogni kezdett és nyöszörögni, gondolom a fejfájás őt se kímélte.
- Hol vagyok? - pillantott körbe, de tekintette megállapodott rajtam.
- A szobámba - válaszoltam. Nem tudtam több szót kipréselni magamból, mert elvonta a tekintetemet félmeztelen látványa. Alsó ajkamba haraptam, hogy kicsit fékezzem magam, éreztem ahogy elpirulok. - Mi történt?
- Fogalmam sincs - dőlt vissza a párnák közé. - Többiek? - kérdezte.
- Nem tudom. Sehol se találom őket.
- Hány óra? - de nem várt választ, mert jobb oldalra fordította a fejét és megnézte maga. 12:08 mutatta a digitális óra. - Két óra és indulunk.
- Hova?
- Amerikába - száll ki az ágyból és besétált a fürdőbe. Otthonosan mozgott, nem kérdezte, hogy mit keres az én szobámba, nem érdekelte, hogy együtt aludtunk. Semmi, semmi érzelem nem volt benne. Próbáltam a srácokat elérni telefonon, de semmi válasz. Nagyon ideges voltam, mi van ha történt velük valami? Ha valaki elrabolta őket, már szinte vártam, hogy az el rabló váltságdíjat kérjen a három szépfiúért. Vagy kórházba kerültek, de akkor a kórház miért nem értesíti a hozzátartozóit?
- Mi lesz már? James vedd fel azt a kibaszott telefont! - hajtogattam a telefonba. Újra sípolt, én pedig automatikusan az újra hívásra nyomtam. Leült mellém Tristan és ő is próbált mindenkit elérni. Neki sikerül is.
- Hallo? Connor, hol a fenébe vagytok? - a választ nem hallottam, de Tristan arcát látva kicsit megnyugodtam. - Egyben vannak a szemben lévő kávézóban vannak - mondta nekem, miután bontotta a vonalat. - Mi történt az arcoddal? Valaki nagyon elbánt veled - fixírozta az arcomat. - Oh jaj ne - elfintorodott.
- Mi ennyire vészes a helyzet? - kaptam egyből az érintett területre. Nem válaszolt, csak egyfolytában azt hajtogat Oh ne, ez nem lehetséges. Besétáltunk a kis étterembe, az ajtó csengett, erre a három jómadár odakapta a fejét. De nem is figyeltem rájuk, mivel a szemem megakadt a szemem Lucas-on. Ő is látott miközben kévét töltött. - Kávé két cukorral és tejszínnel, igaz? - vigyorgott rám.
- Jó reggelt - köszöntem neki és  leültem a fiúkhoz, és mindegyiket jól lábon rúgtam, persze nem olyan erősen. De ők egyszerre kiáltottak fel.
- Ezt miért kaptuk?
- Mi a fészkes fenéért való nektek a telefon? Persze, ha Tristan hív, azt egyből felveszitek. Rohadjatok meg! - dühöngtem. - Köszi - néztem Lucas-ra, aki elém rakta a forró italt.
- Úú, eléggé kikaptál Lisa-tól - nézte az arcomat James. Mi van? Szóval ezt Lisa műve, miért is nem lepődtem meg?
- Mi történt tegnap este? - kérdeztem, mert ezek szerint ők emlékeznek rá. Tristan  arcát kezébe temette, rázta a fejét, mintha nem hinné el mi történt, Szóval mindenki emlékszik, csak én nem. Remek!
- Tristan-nal táncoltál, meg így átkarolva - mutatta be Brad a mozdulatot. - Ittátok a feleseket, amitől Lisa tökre kiakadt és azt mondta, hogy az elejétől fogva tudta, hogy arra hajtasz, hogy elvedd tőle Tris. Ezért felpofozott, te meg nem hagytad magad és reflexből visszaütöttél. Erre a hajadnak esett, úgy kellett titeket szétválasztani - ez mindent megmagyarázott. Miért sajognak a hajszálaim, miért vörös az arcom. - Indulunk kell - álltak fel.
- Egy perc és én is megyek - biccentettem. Lucas-hoz sétáltam, aki arcomat meglátva elmosolyodott, majd meghökkent a pofon nyomán. - Ne kérdezd. - ráztam a fejem. - Csak el szerettem volna köszönni, mivel indulunk . közelebb léptem hozzá, ő is így tett. Orrunk már szinte összeért, szememet becsuktam és vártam, hogy végre megérezzem puha ajkait, de csak szám sarkába nyomott egy puszit.
- Hiányozni fogsz, ha bármikor Párizsban jársz hívj!
- Ígérem - mondtam és a srácok után szaladtam, akik az ajtóban álltak. A szobában Lisa-t találtuk, dühösen dobálta a cuccait a bőröndjében.
- Édesem - szólt halkan Tristan, amire Lisa megfordult. - Hadd magyarázzam meg.
- Oh, rád nem haragszom, csak erre a hülye cafkára - fröcsögte egyenesen rám. James védelmező ösztöne felerősödött és elém állt.
- Vigyázz, hogy beszélsz róla - morogta Lisa-nak.
- Kérlek maradj itt - fogta meg Trist a kezét és kivette belőle a ruhát. Némán megbeszélték, csak egymás szeméből olvastak. Szívem belesajdult, ahogy láttam őket. A lány elkapta a tekintetét, minden felé pillantott, csak a fiúra és ránk. Tristan átkarolta a derekát szembe fordította a lány. Óvatosan közeledett hozzá, mintha bármelyik mozdulatával elijeszthetné a lányt, pedig csak rá kellett nézni a lányra és tudta sehova nem megy. Mint egy romantikus film végét látnám, ahogy ez mind megtörtént. Mi lassan kioldalaztunk a szobából, míg a fiúk kimentek a lakosztályból én átmentem a saját szobámba. Összehajtogat a ruháimat, és magamra kaptam még egy dzsekit, mert olyan hideg volt kint. Kimentem a helyiségből, még hallottam, ahogy Lisa kuncog valamit. Megnyomtam a  liftet hívó gombot, neki dőltem a falnak és hallgattam a liftben szóló kellemes dallamot. Borzalmasan éreztem magam, hogy majdnem tönkretettem egy jól láthatólag tökéletes kapcsolatot, csak azért mert sokat ittam. De legalább megtudtam, hogy miért utál a kezdetettől fogva ez a lány. Azt hitte, azért jöttem, hogy elvegyem a barátját. Eszem ágába sincs ráhajtani Tris-re, sose szoktam más pasijára lecsapni. A másik pont Tristian-ra, aki szemlátomást semmilyen érzelmet nem támpál irántam, mint egy kő olyan velem. Válaszol, ha kérdezem, kérdez tőlem, ha kell valami. De igazán semmilyen érzelmet nem láttam rajta, amit én váltottam volna ki. Legyen az düh, öröm, fájdalom vagy épp szerelem.
James segített berakni a bőröndjeimet a buszra, közben nagyban magyarázta, hoogy most elmegyünk a repülőtérre onnét pedig Washingtom-ba megyünk, aztán New York-ba és így tovább sorolta a várásokat. Ők ezt mind, hogy tudják megjegyezni? Leültem leghátra és magam aláhúztam a lábaimat, fejemet az ablaknak támaszkodtam. Telefonban kapcsoltan zenét és csak hallgattam a Brad szerint borzalmas zenéket, így próbáltam kizárni a világot.

2014. szeptember 3., szerda

7 - Concert

Drága Olvasók!
Remélem élvezitek a sulit, higgyétek el még ez az első hét a legjobb. De utána.. Mindegy nem akarok itt lelkizni veletek.  A lényeg, hogy nagyon sok sikert kívánok nektek az új tanévben.
Jó olvasást, 
Raine Loire 

Zene* (utolsó dal)
Egész napos nyüzsgés volt, hol színpadi próbára kísértem a fiúkat, hol ide mentünk hol oda. Én a fiúk helyében sík ideg lettem volna, de ők tök lazára vették a figurát. Ugyanolyan poénokat sütöttek el, ugyanúgy viselkedtek, s nem zavartak őket, hogy pár  óra múlva több száz ember elé kell kiállniuk.
- Minden simán fog menni - nyugtatottam Jamest, aki így  pár percel a fellépés előtt kisebb lámpalázba kezdett. .
- Mi lesz, ha megcsúszok, vagy megbotlok és elesek?
- Nem fog ilyen történni, csak figyelj a színpad végére - vigyorgott Connor
- Srácok öt perc! - szólt az egyik statiszta.
- Akkor csapat ölelés! - egymás karjai közé zártuk egymást és így készültünk fel lelkileg az előadásra.
Elfoglaltam a helyem a színfalak mögött . Lépteket hallottam magam mellett és Tristan szőke haját láttam meg.  Elfoglalta ő is a helyét a dobok mögött. Elkezdte ütni az ütemet, lassan felvillant felette, James és Connor beszállásánál ő náluk is felkapcsolt egy-egy lámpa. Majd Brad gyönyörű hangja töltötte be a termet. A közönség felsikított és együtt kezdték elénekelni a dalt Bradley-vel. Minden tökéletesen ment, a fiúk pedig fantasztikusan szóltak. Oldalra néztem és megláttam Lisa-t, nem figyelt rám, csakis az ő csodálatos barátját figyelte. A koncert fantasztikus volt, mindenki élvezte és egy hatalmas élménnyel gazdagottak, mind én, mind a srácok, mind a rajongók.
- Héé - kocogtatta meg valaki a vállam. Lassan felpillantottam rá  - Gyere, öltözz át. Megyünk az after partyra - és már ott se volt Tristan.  Úgy tettem, ahogy kért. Felvettem egy szűk, kék ruhát, amit Lisa választott és nem hagyta, hogy mást válasszak. Ennél a próbánál csak ketten voltunk, így kélte rajtam minden dühét és minél gonoszabb megjegyzéseket tett. Erre a ruhára is azt mondta "Ez lesz, mert ebben kevésbe nézel ki hülyén, mint a többiben." Igyekeztem minden apró sértő mondatát figyelmem kívül hagyni, de akárhányszor belenézek a tükörbe, vagy valahol meglátom magam, vagy csak este lefekvés előtt, amikor átgondolom a dolgokat, eszembe jutnak és nem hagynak nyugodni. Nem tudom miért ilyen velem, vagy mindenkivel ilyen, és csak a fiúknak játssza meg magát? Nem tudom..


- Elcsúsztam az utolsó dalnál - panaszkodott James.
- Hát, igen McVey-ek  már csak ilyenek. Bénák! - csúfolt ki minket Tris és jó ízűen fel nevetett.
- Hékás. Én visszaszívnám, amit az előbb mondtál - mondta egy ismerős férfi hang, hozzá társult egy női kacaj. Ez a hang és nevetés annyira ismerős, mintha egész életemben ezen nőttem volna fel, mert így is van!
- Apa, anya?! - fordultam meg és egyenesen szembe néztem velük. Amióta csak visszatértem, erre a találkozásra készülök és nem egy ilyen bulin akartam megejtené. Ilyen az én formám, megírom a tökéletes forgatókönyvet és valamelyik színész egyből improvizálásba kezd.
- Skyler - felelik tökéletesen egyszerre. Hangjuk kedves és lágy. Lassan sétáltattam oda hozzájuk, minden egyes lépés idegtépő volt, ahogy egyre közeledtem feléjük. Óvatosan karoltak át, mintha félnének, hogy újra elszaladok. Én is csak lassan, de biztosan öleltem át. Ijedten vártam a pillanatot, amikor kiderül, hogy utálnak és ellöknek maguktól. Hiszen minden joguk meglenne, ott hagyni engem, ahogy én tettem velük. - Annyira hiányoztál - súgta a fülembe anyu és még szorosabban von magához. Majd egy test bújik hozzám és azt kiabálja családi ölelés. A többiek hagyják ezt körülbelül két másodpercig, majd megszólalnak: Kicsi a rakás! És ők is hozzánk csapódnak. Ez a pillanat se tart örökké, de emlékezetes lett. Leültünk az asztalunkhoz és csak beszélgetünk. Kicsit később anyuék elköszönnek, és fiúk számára csak most indul az igazi buli. Egymás után rendelték a különböző alkoholos italokat. Én is iszok velük, már nem is tudom, hányadik körnél tartok.

A nap a szemembe süt és valami puha simogatja az arcomat. Lassan kinyitom a szemem, de meg is bánom, mert szinte kiégeti a tűző fénysugarak a szemem. A fejem csak úgy lüktet, szét akarna robbanni. Újra erőt veszek magamon és kinyitom a szemem. Kis idő míg megszokja a világosságot, körbe pillantok a helyiségen ahol vagyok. Egy ágy mellett fekszem a szőnyegen, valószínűleg onnét estem le. Felállok, de olyan hirtelen, hogy megszédülök. Megláttam az ágyamban egy alakot, aki nem volt már, mint Tristan.
- Mi a fene történt tegnap este? - mondom ki hangosan.