2 - Get over him

2 héttel később 

Zene*

Már kezdem érezni, hogy túl vagyok Adam-en. Nem jut mindenről ő az eszembe. Nem emlékezek a dolgokra, amiket együtt éltünk áll. Úgy gondolom ez a két hét elegendő volt, hogy véglegesen lezárjam ezt a korszakot. S készen álljak új emlékeket gyártani. 

Azon kaptam mostanában magam, hogy nem a szobámba zárkózva töltöm a napjaimat, hanem egyre többet vagyok nappaliban és a konyhában. Beszélgetek a fiúkkal, bár mindegyikünknek eléggé furcsa, hiszen kimarad 3 év, mintha csak amnéziámba szenvedtem volna. 

Nagy hanggal rohant le James az emeletről és levágódott mellém a kanapéra. Egy egyszerű, minta nélküli szürke rövid ujjú pólót és farmert visel, haja össze-vissza áll, mintha évek óta nem látott volna fésűt. Átkarolja a vállam és puszit nyom a hajamba. Ez annyit tesz: Jó reggelt, James módra.vele a kapcsolatom is egyre jobb és jobb. Érzem, hogy kezd megbízni bennem és olyan dolgokat is megoszt velem, amiket régen nem tette volna. Én is ugyanezt érzem. 

- Mi lenne, ha elmennénk reggelizni? Megünnepelni, hogy Sky végre normális, és szabad ember! - nézzett végig a srácokon. Mind beleegyeztek, csak én húzom a számat. Ma is egy otthon ülős napot terveztem, tele olvasással, TV nézéssel és megannyi tánc mozdulattal, talán tanulni is neki állnék, hisz a sulit otthagytam. 17 évesen. Még a harmadik évemet levelezősen megcsináltam, de a végzős évet kihagytam, talán be kéne pótolnom és leérettségiznem, hisz addig semmilyen munkát nem kaphatok és nem tudok elköltözni a fiúktól. Mivel mind a négyen nagy szemekkel lesték válaszomat. 

- Jó, menjünk ebédelni - adtam be a derekamat. Átvettem az otthoni melegítőmet farmerre és James pólóját egy fehér pólóra cseréltem. Magassarkút vettem fel és táskámat a vállamra csaptam, majd lassan lesétáltam a lépcsőn és az ajtóhoz mentem. - Na megint rátok kell várni? - nevettem fel. Mind beültünk a kocsiba. James vezet, én pedig mellette az anyósülésen. Már indulnánk, amikor a három fiú elkezd vitatkozni. 

- Tristan a könyököd a bordámat nyomja és nem valami kényelmes - lökte meg Brad az említett személyt. - Sky cserélj velem helyet - nézz rám Brad. Szegény beszorult középre a két terpeszkedős srác közé. - Te kisebb vagy - magyarázta egyből. Én sóhajtottam egyet és kiszálltam. Connor az egyik oldalról száll ki, hogy helyet engedjen nekem, míg Tris a másik oldalról, hogy Brad kikászálódjon. Beül a helyemre. 

- Elhelyezkedtetek végre? - kérdezte James és indította is a motort. London egyik éttermébe mentünk, aminek nem igazán figyelem a nevét. Kiválasztottunk egy számunkra tetszőleges asztalt és ott helyet foglalunk. Egy nálam kicsivel idősebb srác jött oda hozzánk. Tetőtől talpig végig mértem, nagyon magas talán 190 cm is meglehet. Egy fekete farmer nadrágot és egy sima fehér pólót viselt. Nagyon jóképű és gyönyörű szemei vannak. Rá mosolyogtam, mire ő viszonozta a gesztust és megkérdezte mit szeretnék. 

- Grillen sütött csirkemellet salátával. Köszönöm - válaszoltam. Leírta a rendelésünket és már ment is egy másik asztalhoz. Miután kihozták az ételeinket neki is láttunk. Közben a fiúk vad sztorizgatásokba kezdtek. 

- És amikor elmentünk kempingezni. Lementünk a folyóhoz, hogy horgásszunk, de Ő nem tudott leszakadni a telefonjáról, még a csónakban is azt nyomkodta. Egyszer csak felállt és térerőt keresett. Rászóltam, hogy üljön vissza, de ő csak nem hagyta abba és még jobban fel fele nyújtózott. Így kötöttünk ki a folyóban - nevetett James. Újra lejátszotta a fejében, ahogy felbukok és sipákolni kezdek az új telefonom miatt. 

- Jól van na. Az előtt egy nappal kaptam és totál lenyűgözött - álltam a saját védelmemre. - Az első randidat miért nem meséled ilyen büszkén? - kacagtam fel. 

- Miért mi történt? - kapott az alkalmon Connor. 

- Meg ne próbáld - szűrte fogai közt James, de nem hatott meg és mesélésbe kezdtem. 

- Köztudott, hogy ez volt élete első randija és nem tudta, hova vigye a lányt. Aztán valamelyik nap jövünk haza a suliból és a vidámparkot reklámozó lapot fújj felénk a szél. Ekkor mintha a világegyetem úgy akarná, hogy oda vigye a lányt. Vagyis ő ezt állította. Ez eddig nem is lett volna rossz, bár szerintem elég béna első randi hely. Na mindegy, egy csomószor felültek a hullámvasútra, de előtte James benyomott egy nagy adag hot-dogot és, megakarta csókolnia lányt, de rosszul lett és lehányta a csaj cipőjét - a fiúk itt már fogták a hasukat a nevetéstől. - Aztán csodálkozott, hogy a lány nem veszi fel a telefont - fejezem be a kis történetet.. Nagyon nevettek és különböző beszólásokat fűztek hozz, amivel piszkálni tudták James-t.  

- Haha nagyon vicces elég lesz - vágott egy durcás arcot a bátyám. További ilyen vicces történeteket osztottunk meg  egymással, jó hangulatban töltöttük az ebédet. Örülöktem, hogy végre kimozdultam és a fiúk nem hagytak a szobámba bedilizzek.
Az autóhoz igyekeztünk közben rá pillantottam Bradley-re, aki nagyban az anyósülés felé araszolt, így eldőlt a sorsom. Újra Tris és Connor közé szorulok. Kényelembe helyeztem magam, amennyire tudtam, de akaratlanul is neki dőltem Tris vállának. A szemeim automatikusan lecsukódtak, a kocsi kellemesen álomba rázott. Csak arra keltem  fel, hogy leparkolunk, laposakat pislogtam. Szemet hozzá kellett szoktatnom a világossághoz. Elfogadtam Tristan kezét és hagytam, hogy kihúzón a járgányból. Fent lepihentem, mert már a kocsiban is elaludtam. Végre ez az első alkalom, hogy normálisan tudtam aludni. Semmi forgolódás, rugdosás, rémálom.

Persze ezt megzavarták a hangos kiabálások. Kimentem a szobából, le a lépcsőn, ahol megláttam a négy srácot a nappaliban.
- Nem. Nem fogom újra itt hagyni. Ti ezt nem értitek, nem titeket hagyott ott - kiabálta James.
- Hozd el őt is, imád utazni. Minden csaj szeretne a világ összes városában vásárolni. Biztos élvezné. - nyugtatta meg Brad és mind egyetértenek. James arcizmai is ellazultak, lassan kifújta a bent tartott levegőt majd leült a kanapéra. Szinte hallottam, ahogy az agykerekei mozognak és összerakja a dolgokat.
- Akkor szólunk kell neki, hisz mindjárt indulok - vigyorgott el és elkezdett rohanni, de belém ütközik. - Hé, szia. Gondolom mindent hallottál - válaszként csak bólintottam. - Kérlek, gyere velem - nézz rám kiskutya szemekkel. A háta mögött a srácok is hasonlóan néztek rám. Hezitálnom kellett volna, át gondolnom és időt kérnem. Pro és kontra érveket kellett volna keresem, gondolni a sulira, gondolni a jövömre. Mondjuk azt tettem, a jövőmben láttam a bátyámat láttam. Ott leszek James mellett, ami nem csak engem, hanem őt is boldoggá tenni. A többi srácnak is hálával tartozom, tudom, mind a kis húgukként tekintenek rám. egyszerre akarták szét verni Adam fejét, mert ő is ezt tette a szívemmel. A vásárlás se hangzott rosszul, de inkább ők miatt mondtam ki.

1 - I came home

Zene*

- Haza jöttem - mondtam megszeppenve. Ők teljes sokkhatás alá kerültek, ami engem őrületbe kergetett. Miért nem mondanak semmit? Nagyon örülnek nekem vagy húzzak a picsába,  mindegy csak szólaljanak meg. Arcukról leolvasható volt a döbbentet, szemüket dörzsölgették, nem hittek a szemüknek.

- Tényleg te vagy az, csak sokkal szebb vagy! Hol az a pattanásos, rövid hajú  kis lány?

- Bátyus - nyögtem ki és a karjaiba vetettem magam. Egy újabb sírás roham tört fel. Könnyeimnek nem tudtam megálljt parancsolni, csak folytak le az arcomról. Nem tudtam elhinni, hogy ez mind velem történik. Ki tudtam volna rohanni a világból. Szégyelltem magam, hogy csak akkor jöttem, amikor baj volt. Utáltam magam, amiért nem vettem előbb észre, hogy átvertek. Hogy lehettem ekkora idióta? Elhittem minden egyes szavát, ami csupa hazugság volt. De hát csak egy 16 éves, kis naiv lány voltam, aki akkor élte át az első nagy szerelmét igazán. Ez elfogadható kifogás, ugye? Mert szerintem nem. A bűntudat és a szomorúság mardosott. Nem tudom meddig álltunk ott az ajtóban, csak ölelve egymást, miközben én kiadtam magamból mindent.

- Gyere, ülj le - vezetett a kanapéra. Csöndbe  leültem, elfogadtam Tristan-tól a zsebkendőt.

- Szakított velem..Megcsalt...Viszonya volt - dadogtam sírásom közben. Még én magam se tudtam felfogni, nem hogy akkor ők. Vettem pár mély levegőt megtörültem az arcom és megkérdeztem. Féltem feltenni a kérdést, de a választól még jobban. Mit csináljak, ha nemet mondanak? Semmim nincs a ruháimon és a törött szívemen kívül.  A repülőjegyet és a taxit is alig tudtam kifizetni. Persze, akkor hozzányúlok ahhoz a pénzhez, amit mindig gyűjtögettem, hogyha felvesznek, egy profi tánciskolába ki tudjam fizetni és ne szoruljak rá senki alamizsnájára. De most mégis itt voltam és szinte kétségbeesetten könyörögtem. - Itt maradhatok pár napig? - a hangomra egyáltalán nem ismertem fel. Hol az a magabiztos, erős nő, akit magamnak hívtam eddig? A fiúk egymásra néztek, vagyis inkább James arcát fürkészték, hogy mit szól hozzá. Csak szemmel kommunikáltak. Három év alatt ilyen jól kiismerték egymást, hogy így meg tudnak hozni, egy ilyen fontos döntését. 

- Ameddig csak szeretnél - válaszolta Brad. Hálásan elmosolyodtam, szememből kitöröltem a könnyeimet, pár mély levegőt kellett vennem. Meg kellett nyugodnom, nem szabadott volna annyira szétesnem. 

- Segítek felvinni a cuccaid - ajánlotta fel Tris, ami nagyon kedves volt tőle. 

A szobában egyszerűen eldőltem az ágyra, mint egy zsák krumpli. Zokogásom nem maradt abba, nem segített semmi. Vicces videók, történetek a fiúktól. Fagyi, csoki, még a nyálas romantikus filmek se. Nem értettem, hogy annyi lánynak törték össze a szívét,ők hogyan bírták túl tenni magukat? A gyomrom gomb méretűre zsugorodott, nyelni nem tudtam, a sírástól felpuffadt az arcom. Energiám, nem volt semmihez. Csak ordítani tudtam, próbáltam kiadni magamból az összes rossz érzést. Elűzni a gondolataimat, üresnek lenni mind érzelmileg, mind gondolataidat. Mint egy kuka, szívesebben lettem volna akkor egy kuka, mint az, aki voltam.

                                 

Reggel pompás illatokra keltem. Frissen főzött kávé. Mielőtt lementem volna átöltöztem, egy fehér háromnegyed ujjú pólót és szürke mackó nadrágot vettem fel. Ezzel is éberebb lettem. Tükörbe nem néztem, fölösleges úgyis tudom, hogy nézek ki. Azaz álomba sírás és óránkénti felébredés, nem igazán tehetett jót. Úgy nézhettem ki, ahogy éreztem magam. Lesétáltam közben jól megszemléltem a házat, sok minden nem változott rajta. Ház a legmodernebben dolgokkal volt felszerelve, minden passzolt mindenhez. A lépcső melletti falon mindenféle kép és újság cikkek voltak bekeretezve. Csak az újságból hallottam igazán róluk. A ház címét is csak onnét tudtam, hogy egyszer James küldött egy levelét - nem tudom honnan tudta meg a címünket. Ha tudta, akkor miért nem látogatott meg. Bár nem hiszem, hogy annyira belefértem volna az idejébe-, amin ez a cím volt. Én pedig megjegyeztem. 

Nagyon örülök, büszke vagyok, hogy a bátyám mennyi mindent elért a barátaival. Olyan munkát talált, ami jól fizet, és még élvezi is, és ezt a legjobb emberekkel, a haverjaival teheti.

A konyhában csak is James volt, az ablakon bámult kifele, elmerülve a gondolataimban. Nem akartam megzavarni, így halkabban folytattam utam. Leültem a székre, ami súlyom alatt kicsit megreccsent, így James felém kapta a fejét. 

 - Jó reggelt - morogta. Majd kávét tolt elém, és csúsztatott mellé egy kis dobozt. - Ugyanúgy iszod, nemde? -

- De, köszönöm - beleöntöttem a kis dobozban lévő tejszínt és elkevertem a forró itallal. - Igazán sajnálom, hogy csak így rátok törtem, de minden olyan gyorsan történt és azt se tudtam mit csináljak, hova menjek - dadogtam zavaromban. Nem találtam a szavakat, amik kifejeznék, mit érzek, mennyire sajnálok mindent.

- Hiányoztál. Szükségem lett volna rád!- vágta a fejemhez. Hangja az előbbihez képest, sokkal hangosabb volt, haragot sugároz. Elszégyelltem magam, amiért annyi fájdalmat okoztam neki. Sose voltam  igazán vele, mindig fél lábal kint voltam az életéből. A cuccaim mindig össze voltak pakolva, majd kapva kaptam az alkalmon, ha menekülhettem előle. Nem támaszkodhatott rám, nem bízhatott meg a saját húgában.

- Te is nekem- nyögtem ki végül. Nem tudtam mi mást mondhatnék. 

- Akkor miért nem hívtál fel? Csak egy nyamvadt telefonhívás, hogy még élsz - csattant fel. Nem tudott ülve maradni, fel alá járkált a konyhában. Minden szava tört szúrt szívembe. Igaza volt, de akkor azokat a dolgokat gondoltam helyesnek. Tudom, hogy hibáztam, azt is, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. 

- Mert tudtam, hogy akkor azt szeretnétek, hogy jöjjek haza meglátogatni titeket, és rá akarnátok venni, hogy maradjak. Ebből pedig óriási veszekedés lett volna vége, ami még jobban megrontja a kapcsolatunkat.

- Miért választottad őt helyettem, a család helyett?

- Mert az hittem Ő az igazi.

- Az igazi nem akar elválasztani a családjától.

- James nem akarok ezen vitatkozni! - álltam fel én is. Igaza van, és ez fáj. - Tudom, hogy elcsesztem. Köszönöm a kávét - felmentem és bezárkóztam a szobába. Neki dőltem az ajtónak és lecsúsztam. Aprót kortyolok a forró italból. Eszembe jutottak a reggelek, amikor együtt reggeliztünk Adam-el. Újra potyogtak a könnyeim.

Hiányzik, annyira hiányzik, hogy az már fáj! Minden apró dologról Ő jut eszembe. Hogy mi hogy csináltuk, amikor még ott laktam. Amikor mi voltunk és nem két idegen. Amikor még nem volt Megan. Csak mi és az igaz szerelmünk volt, ami mind kettőnket boldoggá tett. Inspiráltuk egymást, így olyan mozdulatokra lettem képes, amikben szívesen vállalta a partner szerepét. A házunkban az egyik szobát át is akartuk alakítani, táncteremmé, de pénz miatt hanyagoltuk. Az emlékek újra rám törtek. Az első csókunk, ott az esőben néhány centire a medencétől. A zene akkor is hangosan üvöltött, hányás és tömény alkohol szag keveredett az eső illatával. Vele töltöttem életem legjobb három évét!

Kopogásra lettem figyelmes, azt hittem csak a nappaliból hallom a TV-t, vagy jöttek a srácokhoz nem pedig hozzám. De egyre erőteljesebb lett a hang. Lassan álltam fel és tártam ki Tris előtt. Becsukta maga mögött.  Az ágyra feküdtem, érzetem, hogy lesüppedt a mellettem lévő rész eldőlt mellettem. Arccal a plafon fele voltunk, csak azt fixírozzuk, mintha annyira érdekes lett volna. A csend, ami körül vett minket, nem volt kínos, inkább megnyugtató.

- Ne kezd el a kioktatást, ma már kaptam egyet – figyelmeztettem. Megértem, hogy mindenki jót akar, de kicsit elegem volt belőle.

- Tudom, hallottam. Sky, figyelj, tudom, hogy te abban a tudatban vagy, hogy ő tökéletes, ő az igazi. De nem, nem Ő az. Csak próbáld meg elfelejti őt, elhiszem, hogy nem tehetsz úgy, mintha azaz a három év meg se történt volna. Nézd úgy, hogy az egy iskola volt és, hogy csak tanultál belőle. Rendben? - az iskolás metaforája mosolyt csalt az arcomra. Pár percig hallgattam, csak ízlelgettem a mondatát. Nem Ő az igazi, Adam nem tökéletes. Végül csak válaszoltam.

- Rendben. Valaha rá találok az Igazira?- suttogtam.

- Hidd el előbb- utóbb meg találod! Lehet a közeljövőben! Csak ne hagy el érte mindent, mert azt hiszed ő az. Bizonyosodj meg róla.

- Ígérem - nyújtottam a kisujjamat, ő belekarolt az övével és megráztuk.

- Megegyeztünk - nevetett. Néztem az ajtót, amit alig egy perce zárta be maga mögött. Igaza volt. Tristan-al talán kétszer találkoztam, ahogy a többiekkel is. Mégis ennyit segített. Muszáj beszélnem a bátyámmal, nem akarom, hogy haragban legyünk, ezért nyomban be is kopogtam hozzá.

- Gyere - kiállott ki.

- Beszélhetnénk? - léptem be. Megcsapott, azaz utánozhatatlan illata keveredve a poshadt, állott levegővel és büdös ruhákkal. Szerintem az egész ruhatára a földön hever. - James szekrényről hallottál már? - hajoltam le és elkezdtem összeszedni a koszos ruhákat. Ő is segített, azzal hogy a kezembe nyomkodta, amit büdösnek talál. - Gondolom, nem igen mostok.

- Nem, de miről akartál beszélni? - dobtam bele a szennyes tartóba.

- Csak bocsánatot akartam kérni a reggeli veszekedés miatt, igazad van. Csak elvakított a szerelem - raktam el az  össze a tiszta ruhát és bepakoltam a szekrénybe. Az ablakot kitártam, hogy cserélődjön a levegő. - Szóval sajnálom - néztem fel rá.

- Nem haragszom -  karjait ölelésre nyújtotta, amit én készségesen el is fogadtam, ha nem csukta volna össze előttem. - Sajnálom a kapu becsukódott.

- Na - kutyaszemekkel pillantgattok felé, mitől elröhögte magát és átölel. Annyira hiányzott az ölelése. Amikor karjai között vagyok, senki se bánthat, az én nagy, erős és félelmetes bátyám mindenkitől megvéd.

- Szeretlek!- mondta a fülembe.

Prologue

Zene*

Úgy gondoltam 16 évesen, elég idős vagyok ahhoz, hogy elköltözzek otthonról a barátommal. Így is tettem, de nem maradtam ugyanabban az agyon reklámozott Londonban! Nem nekem valami nyugisabb helyre. Ausztria egyik kis városában. Boldogan éltem Adam-el. Megszakítottam minden kapcsolatomat a családommal, mert ők nem támogattak benne. Kerek három éve nem láttam őket. Nem mondom, hogy nem hiányoznak, mert borzasztóan. Mindennap eszembe jutnak.
Mint minden egyes nap, ma is meleg vacsorával vártam haza. Eléggé rosszkedvűen nyitotta ki a bejárati ajtót, ahogy meglátott a kanapén kicsit, mintha még rosszabb kedve lett.
- Szia édesem - álltam fel és egy csókot nyomtam szájára. - Milyen napod volt? - mentünk be a konyhába.
- Skyler, kérlek ülj le - én úgy tettem, ahogy kért. Mindenféle dolog futott át az agyamon, hogy mi történhetett, azt biztosan tudtam, hogy baj van. Gyomrom apróra zsugorodott és csak Adam arcát fürkésztem. Nagy levegőt vett és elkezdte. - Nekem ez nem megy tovább, már nem tudom azt mondani, hogy szeretlek, amikor nem így van. Nem akarok veled játszani, nem akarom tönkre tenni az életed. De most arra kérlek, menj el - darálta le, mintha nem is ugyanaz az Adam lenne, mint akit megismertem.
- Te most szakítasz velem? - könnyeim már szúrták szemem.
- Igen - ekkor az ajtó nyitódott megláttam Megan-t, az egyik munkatárs nőjét. - Miatta? - csak bólintott. - Rendben - mondtam és elindultam a közös hálószobánk felé. Összepakoltam minden cuccomat, közben rendeltem magamnak egy taxit. Minden nélkül ott hagytam őt. Beültem a kocsiba és egészen a reptérig kértem a fuvart. Kifizettem az utat és nagyokat pislogva beléptem a fotocellás ajtón. Beálltam a sorba.
- Üdvözlöm, miben segíthetek? - kérdezte Mrs. Green. Neki biztosan szerető férje és pár csodás gyerek van..
- Mikor megy a legközelibb gép.. Londonba?
- Kereken egy óra múlva.
- Akkor arra szeretnék egy jegyet - motyogtam és kifizettem. Elintéztem a csomagjaimat és vettem egy kávét, mivel már közeledett az éjfél és a végén még itt alszok el, a gép pedig nem vár rám. A hangszóróból megszólalt egy női hang: Kérek minden Londonba tartó utast, hogy kezdjék meg a felszállást! Mivel én is közéjük tartoztam elindultam. Elfoglaltam a helyemet egy velem egy korú lány mellett. Udvariságból köszöntünk egymásnak, de nem igazán volt kedvem beszélgetni.

Minden eszembe jutott róla és rólam. Rólunk. Az első találkozásunk, amikor a plazában a barátnőimmel vásárolgattunk, amikor egy igen sietős férfi meglökött és mivel igen magassarkú cipőben voltam nem bírtam megállni, így bele estem a szökőkútban, ő pedig kihúzott. Ahogy belenéztem a szemébe, valahogy éreztem, hogy vele kell leélnem az életem. Az első randink, amin annyit gondolkodott végül, csak nála maradtunk és beszélgettünk. Az első csókunk egy medencés partin történt, amit elmosott az eső. Ott a holdfényben, szakadó esőben értünk el egy újabb mérföldkőhöz. Az első szeretkezésünk, amikor neki adtam szüzességemet, nem is tudom leírni. Egyszerűen fantasztikus volt. Mindent hátra hagytam és feláldoztam érte, csak hogy vele lehessek! Ő meg ott hagy egy ilyen nő személyért. Mióta csalhatott meg vele? Bele se merek gondolni...
- Tessék - nyújtott a lány felém egy csomag papír zsebkendőt.
- Köszönöm - mondtam és letöröltem vele az így is elmosódott szemfestékem.
-Mi a baj? - nem igen akaródzottam válaszolni, mégis mi köze hozzá, de bégül nem is kellett. - Pasi?  Szerintem csak jobb lehet, ha ki beszéled magadból. Könnyebb túl lépni - mondta. Ebben igazat kellett adnom, ezért el is kezdtem a mesélést. - A szemét állat - jegyezte meg a végén. - Nem vágtad jól pofán?
- Nem, de kellett volna.
- Egyébként Norina - nyújtotta a kezét.
- Skyler - mosolyogtam.
   A leszállást megkezdtük - szólt a hangszóróból. Amikor a gép földet ért a Norina átnyújtott egy kis cetlit, amin a neve és a telefonszáma volt.
- Ígérd meg, hogy hívni fogsz. Szívesen meghallgatlak - mosolygott és a csomagjaival elsietett egy férfihoz. Jóval idősebb volt nála. Körülbelül a 40-et taposhatja biztos az apukája. Értem nem jött ki senki, kinek is kellett volna szólnom? A szüleim biztos nem igen örültek volna nekem, azok után amiket csináltam. A bátyám meg most biztosan valahol utazik, hogy egy újabb koncert helyre érjen. De muszáj volt az ő és bandája közös házához mennem máshova nem igen tudtam. Bőröndjeimet lekaptam a futószalagról és egy taxiban pattantam, amiből épp most szállt ki egy nő. Lediktáltam a lakás, az nem is lakás, hanem villa címét. Az út végén kifizettem és sokszor megköszöntem, hogy ilyen későn is kiszállított. A nappaliban égett a lámpa, így láttam árnyékokat, mind a négyen ott ültek a nappaliban és valamiről nagyban beszéltek. Érzem, hogy valamit megfogok szakítani, de kinyitottam az ajtót. Ők mind felém kapták a fejéket.
- Haza jöttem - mondtam megszeppenve.